Page 220 - A sírból üdvözöl

amint megérezte a zsebébe csúsztatott borravalót, azon nyomban teljesítette
a kérést, bármiféle ellenkezés nélkül.
Naya örült is neki, hogy egyedül lehet. Legalább nem kell hallgatnia a többi
beteg nyavalygását és mormolását. Jobb volt neki itt, egyedül, olykor meg
kettesben az apjával.
Most azonban tapintani lehetett a feszültséget és csendet, amely úgy
hálózta körbe őket, mint a pók az áldozatát.
– Részvétem – nyögte ki hirtelen Sidony. Az arca szomorú volt és
kétségbeesett, Naya még sosem látta ilyennek. – El sem hiszed, mennyire
sajnáljuk. – Sajnáljuk. Robert sosem beszélt többes számban...
– Köszönöm – válaszolta Naya, pedig legszívesebben sikított volna. Nem.
Sidonyék nem is tudhatják, milyen az, ha valaki elveszíti a gyerekét. Ha
valakinek a karjába adják az élettelen kisbabáját. Ha valakinek éreznie kell
azt a hiányt és űrt, amit ő érez a nap minden egyes percében.
Halk sóhaj szaladt ki belőle, mire Zac megszólalt. A hangja mély volt, és kissé
idegesnek tűnt:
– Hamarabb is akartunk jönni, csak... mi...
– Úgy gondoltuk, jobb, ha egyedül hagyunk egy kicsit, hogy feldolgozd a
történteket – fejezte be Zac gondolatát Sidony, és Naya kihallotta a
hangjából, hogy minden egyes szava csöpögött a hazugságtól. Sidony
világéletében rosszul hazudott, ezt ő már tapasztalta.
Egy pillanatig farkasszemet néztek, aztán Sidony beharapta az ajkát, és
lesütötte a szemét. Tudta, hogy Naya rájött a hazugságra, előtte már nem
titkolhatott semmit sem. Úgy ismerték egymást, mint a testvérek. Talán
legbelül azok is voltak...
Naya mindig is imádta őt. Sidony volt a gyönyörű, mindenki számára
elérhetetlen szépség, aki után úgy néztek a férfiak, mintha még nem láttak
volna szebbet nála, és úgy itták minden szavát, mintha forrásvíz lenne. Aztán
ott volt ő is, James Narroway egyetlen gyermeke, azé a híres James
Narrowayé, akinek a nevét mindenki ismerte a városban, és akitől mindenki,
kivétel nélkül tartott egy kicsit. Ezért gyakran az emberek átnéztek a lányán,
és úgy tettek, mintha soha életükben nem hallották volna azt a nevet, hogy
Narroway.
De Sidony sosem rettent meg tőle. Ő mindig átkarolta Naya vállát, és
folyton ugyanazt mondta: ne is törődj velük, nem ismerik a jó dolgokat. Naya
pedig hitt neki. Hitt neki, és megismerte Sidonyt. Úgy ismerte, akár a

218