Page 328 - A sírból üdvözöl
P. 328

Rákönyökölt az asztalra, és megérintette a poharának szárát, miközben
        le sem vette róla a szemét. Nayának a torkában dobogott a szíve, ahogy
        belenézett a férfi szemébe, és hirtelen kiesett a szerepéből. Elfelejtette, mit
        akart mondani, olyannyira megbabonázta őt ez a ragyogóan kék szempár és
        az előbb elhangzott szavak. Zavartan igazította az egyik szemébe lógó tincsét
        a füle mögé, és beharapta az ajkát, vigyázva, hogy a mélyvörös rúzs ne
        kenődjön rá a fogára.
        Óvatosan az asztalra helyezte a kezét, tenyérrel lefelé, a hüvelykujját kissé
        behajlította, hogy megtarthassa az aprócska fiolát, és hogy az ne ütődjön az
        asztalhoz. Egy másodperc is elég lenne ahhoz, hogy beleöntse a férfi italába.
        Az ivásra rá tudná venni, azzal nem volt probléma, csakhogy David
        félreértette a mozdulatot, és a kezére helyezte az övét. Naya erre
        megdermedt, ahogy megérezte, hogy egy meleg tenyér simult a kézfejére. A
        kurva életbe!
             A férfi lassan simogatni kezdte a kezét a hüvelykujjával; a mozdulat
        egyszerre volt birtokló és izgatott.
        – Nos, akkor azt hiszem, rá is térhet a témára, amiért felhívott. Tudja,
        nemigen szoktam sort keríteni egy ilyen sebtében összehívott találkozóra, de
        a maga kedvéért bármit megtennék.
             – Ezt örömmel hallom. – Mosolyt erőltetett az arcára, és a kezükre
        pillantott; tökéletesen találtak. Megfordult a fejében, hogy vajon Paul
        tenyerébe is ugyanígy találna a keze?
        Ráadásul mindenre, csak erre nem számított... Hiba volt most az asztalra
        tennie a kezét, várnia kellett volna még egy kicsit, majd elterelni a figyelmét,
        és majd akkor beleönteni a fiola tartalmát a pohárba. Jobban kellett volna
        vigyáznia, a fenébe is! Most akkor mit csináljon? Ha át tudná csempészni a
        fiolát a másik kezébe...
        Lopva a Nagyhatalom embereire pillantott. Valamivel csak el kell terelnie a
        figyelmét!
        – Biztos nem kell aggódnom miattuk?
             David elengedte a kezét, és hátradőlt a széken. Naya vállai elernyedtek
        a hirtelen jött megkönnyebbüléstől, és vissza kellett fognia magát, nehogy
        hangosan felsóhajtson. A körmével óvatosan kipiszkálta a fiola tetejét, és
        próbálta úgy tartani, nehogy kiboruljon belőle a folyadék.
        – Teljesen biztos.



        326
   323   324   325   326   327   328   329   330   331   332   333