Page 332 - A sírból üdvözöl

Pár perccel később már a szoba felé igyekeztek. David szorosan fogta a
karját, és durva mozdulatokkal rángatta felfelé a lépcsőn. Szinte mindegyik
lépcsőfordulónál megálltak pár másodpercre, hogy felfedezzék egymás
testét. Naya legszívesebben eltörte volna a férfi kezét, akárhányszor
végigsimított a mellén és a meztelen combján. Tudta, hogy nem kell sok idő,
és mire felérnek, a férfi teljesen elbódul a méregtől, az izmai elernyednek, és
nem sokkal ezután szépen álomba merül, ám addig neki tűrnie kell a durva
érintéseit. Nem beszélve arról, hogy rá kell vennie őt, hogy beszéljen a
Johnson-üggyel kapcsolatban.
Remélte, hogy a méreg úgy fog hatni, ahogy kell, és megzavarva az
idegrendszert, hamar kiüti a férfit, még mielőtt az ágyba kerülnének.
A szobába szinte teljes sötétség uralkodott; csupán a kintről bejövő utcai
világítás adott némi fényt. Jobbra egy árva szekrény körvonalai rajzolódtak ki,
balra pedig egy aprócska asztal volt a falnak tolva. Középen egy nagyobb ágy
volt, szinte az foglalta el a szoba egészét; csak egy egyszerű, kopott és
mocskos matrac volt rajta, semmi más. Naya elfintorodott; undorító egy
helynek nézett ki.
Ahogy az ajtó becsukódott mögöttük, David nekitámaszkodott, és
megkapaszkodott a kilincsben.
– A-azt hiszem... szédülök... – motyogta szinte már érthetetlenül,
ugyanis a szavak összefolytak a szájában. Lassan lecsúszott a földre, és úgy
ült ott, mint egy zsák. Az arca hamuszürke volt, a pupillája kitágult, és
izzadtságcseppek csorogtak le a homlokán, ahogy Naya leguggolt melléje,
megérintve a karját. Igen, ez az! A méreg egyre jobban kezdte kifejteni a
hatását. David lassan összezavarodik...
– Miért próbálta eltussolni az ügyet, David? – suttogta a fülébe. – Kit
védett vele?
– Én... én nem... senkit nem akartam...
– Kinek köntörfalazott? Tudja, ki a gyilkos, David, nem igaz? Árulja el, és
akkor a magáé vagyok – incselkedett, miközben végigsimított az arcán. Az
utóbbi mondatot nem gondolta komolyan; esze ágában nem volt lefeküdni
ezzel a férfival, sőt már-már undorodott tőle.
– Nem tudom... fogalmam sincs... – zihálta a férfi, miközben úgy
kapkodta a levegőt, hogy félő volt, talán megfullad. Naya nem is bánta volna.

330