Page 336 - A sírból üdvözöl

összejönni, a francba is! Mit rontott el folyton? A tervezést? Nem,
ő mindig precízen tervezett, mindig pontosan kigondolta a dolgokat, de akkor
mi hibádzott?
Azt hitte, képes lesz kiszedni minden információt Davidből. Azt hitte, a
férfi beszélni fog, ha megkapja, amit akar. Mert most már megkapta, nem?
Naya ha az elején ellenállt is, de hagyta magát, engedte, hogy egy ilyen... egy
ilyen... egyáltalán hozzáérjen. Úgy tett, mintha nem érdekelte volna, pedig de
igen, még mennyire, hogy igen! Mert fájtak a durva érintések, kíméletlen
mozdulatok, és ha oda is adta magát értük, semmit nem kapott cserébe.
Talán túl kevés volt a folyadékból... esetleg túl sok? Mindenesetre annyira
elég volt, hogy biztos legyen abban; David semmire sem fog emlékezni, mikor
felébred. Sem arra, hogyan került az emeleti hálószobába, sem arra, mit
csinált aznap éjszaka. Esetleg arra igen, hogy találkozott vele, de hogy mi
okból, arról már nem lesznek pontos emlékei. De ha mégis, bizonytalan lenne
velük kapcsolatban, és Nayának már megvoltak a kitervelt hazugságai erre az
esetre is. Hiszen megtervezett mindent, nem?
A forró víz hirtelen váltott át jéghidegre, ahogy elcsavarta a csapot.
Összeszorított fogakkal tűrte a fájdalmat, és figyelte a lassan elkékülő
lábujjait. A teste libabőrös volt, de a sebei nagyon fájtak, még sem hagyta
abba. Ha fáj, hát csendesen fájjon! Ezt az egyet rendesen megtanulta az
apjától.
Hirtelen eszébe jutott az apja. James.
– Tudom, hogy csalódtál bennem – sziszegte lehajtott fejjel, mire a víz
belement a szemébe. – De én ennél többre nem vagyok képes, apa. Nem,
nem, egyszerűen nem!
És ott, akkor, a hideg zuhany alatt egyszerűen kitört belőle a zokogás.
Alig hitte el, hogy azt a szinte már ismeretlennek számító folyadékot, ami
legördült az arcán, könnyeknek nevezik. Olyan régóta sírt már! Olyan régóta
nem hagyta, hogy az érzelmei ledöntsék a lábáról, és most mégis...
Nekidőlt a tusoló oldalának, és lecsúszott a földre. A sebét kapargatta; érezni
akarta, mennyire fáj, és ha homályosan is, de nézni akarta a vért, amint kövér
cseppekben lefolyik a libabőrös karjáról. A csuklóján alig észrevehető
zúzódások látszottak, ahol David megszorította.
A könnyebbik utat is választhatta volna. De a Narrowayek mikor adják
fel? Vajon az apja büszke lenne rá, ha egyszerűen feladná? Úgy halna meg,
mint egy igazi, vérbeli Narroway; a saját keze által. Úgy csinálná, ahogy azt a

334