Page 339 - A sírból üdvözöl

Naya lassan lépdelt, a szíve a torkában dobogott, mint mindig, amikor itt
járt, ugyanis borzasztó emlékek kötötték őt ehhez a helyhez. A kövek
recsegtek a cipője alatt, hiába próbált minél csendesebben haladni.
A sírok csendben pihentek egymás mellett. Némelyeket lefedték, és csak egy-
két feldőlt mécses jelezte, hogy nemrég járt itt még valaki. A még tavaly
ültetett, elszáradt virágok tömkelege ölelte körbe a többi sírokat; hiszen
immáron ők is halottak voltak, és nem értek semmit sem.
A márvány sírkövekre angyalformákat véstek a nevek mellé; Geoffrey
Backstak. Jane Stolm. Margaret Hamley. Nayát kirázta a hideg, ahogy
végigfutotta a szemével a neveket, majd elfordította a fejét, és visszafojtott
lélegzettel sietett a fia sírja felé. Látni se bírta őket.
Az sokkal kisebb és nyomorultabb volt, mint a többi sír. Sebastian
Narroway neve magányosan állt egy fényesre csiszolt, ám az idők során
eléggé megkopott márványkövön. Alatta az évszámok megismétlődtek,
jelezve, hogy a koporsóban levő test nem maradt életben olyan sokat, mint
kellett volna. Naya mindig is irigykedett azokra, akiknek az évszámaik nem
ismétlődtek, ők bár élhettek, sokkal többet is, mint a fia.
Elég régóta nem járt itt, emiatt pedig borzasztó bűntudat gyötörte. Úgy
érezte, majd' megfullad tőle, és képtelen már megszabadulni ettől a kínzó
érzelemtől. Bár volt lelke – ha nem is érezte olyan gyakran, de néha legalább
megbizonyosodott arról, hogy még mindig megvan, és nem hagyta már el
évekkel ezelőtt.
Nem szólt semmit, ahogy leguggolt, és a megrepedezett földre helyezte
a két rózsát, aminek a tüskéi össze-vissza szurkálták a kezét. Pár percre leült a
sír oldalára, és a földet bámulta. Finoman végigsimított rajta; és egy
pillanatra elképzelte, ahogy a fia arcán simít végig ugyanígy. Erről eszébe
jutott, amikor legelső alkalomkor szorította magához a hamuszürke testet, és
próbálta meghallani a szívverését – sikertelenül. Azt a pillanatot képtelen volt
elfelejteni, és talán soha nem is fogja tudni. Úgy élt benne, mintha tegnap
lett volna, és álmában százszor lejátszódott előtte újra és újra...
Hosszú sóhaj szaladt ki a száján, mire megérezte, hogy valaki megérinti
a vállát.
– Néni? Tud segíteni? Eltévedtem...
Naya összerezzent, és hirtelen megfordult, mire a következő pillanatban
teljességgel megdermedt, és a torkára fagyott a sikoly.
Egy kislány állt előtte, fehér ruhában, a karjáról és a lábáról lógott a bőr, és

337