Page 342 - A sírból üdvözöl

is az, aki valójában hatalommal rendelkezik.
Az arca, mint mindig, most is határozottságot tükrözött, azonban a szemében
valamiféle különös csillogást vélt felfedezni, amelyet addig még sosem látott
– aztán felcsillant az aggodalom is.
– Mi történt magával?
– Elestem – vágta rá sietve Naya, ugyanis meg akart szabadulni a
vizslató tekintettől. Neki elég volt az, hogy ő bámulhatta a férfit...
– Na és ez? – Kapta el hirtelen a karját Paul, és óvatosan felhúzta a
kabát ujját, ám ő erre elkapta a kezét. A francba! Hosszabb ujjú blúzt kellett
volna felvennie, hiszen a kabátjának ujja nem takarta rendesen a kékes-zöld
foltokat.
– Ez... ez csak véletlen. – Ennél jobb hazugság nemigen jutott eszébe.
– Véletlen? Naya, mi történt magával? Valaki bántotta? – Paul közelebb
lépett, és ismét a karja után nyúlt. Ez kissé meglepte Nayát, hiszen a férfi
eddig sosem kezdeményezett testi érintkezést; olyan volt, mintha félne tőle.
– Nem... senki nem bántott. Ez csak... semmiség.
Paul felrántotta a kabátja ujját, mire a nő kihúzta a karját a szorításból,
és a biztonság kedvéért a zsebébe rejtette a kezét.
– Valóban? Mert ezeket én nem nevezném semmiségnek, ahogy a
szívásnyomokat sem a nyakán. Az a sál nem sok mindent takar...
Naya erre a nyakához kapott, és megdörzsölte az éjszaka nyomait.
Borzasztóan elszégyellte magát, amiért nem figyelt oda jobban a
megjelenésére. Talán a rohanás miatt csúszott félre a sála... Sietve
megigazította, ám hirtelen fel is mérgelődött, ahogy észrevette Paul
szánakozó és egyben aggodalmas pillantásait. Nem, neki erre végképp nem
volt szüksége. Nem kellett senki, aki aggódott volna érte! Ráadásul a
szövetség csak a nyomozásról, meg a Johnson-ügyről szólt, tehát végképp
nem volt arra szorulva, hogy Paul ilyen pillantásokkal illesse őt.
– Semmi köze hozzá! – sziszegte feldúltan.
A nyomozó erre látszólag meglepődött, majd hitetlenkedve felnevetett.
– Bizalom, mi? – mondta keserűen. – Hát persze, miért is lenne közöm
hozzá? Miért is érdekelne, kivel tölti az estéit?
Naya erre meglepődött. Csaknem féltékenységet hallott ki a férfi
hangjából? Ezt nem értette, hiszen semmi oka nem volt rá, tekintve, hogy alig
volt közük egymáshoz ilyen téren. Őt sem érdekelte sosem, sőt fel sem

340