Page 364 - A sírból üdvözöl
P. 364

Csak egyetlen szó lenne az egész, ám mégsem tehette. Brian rajta volt a
        Listán, neki is meg kell bűnhődnie, ahogy Zac és Sidony is megbűnhődött. Ha
        már elkezdte, be is kell fejeznie, nem tehet kivételt senkivel sem. Brian
        ugyanúgy megérdemli a halált, ahogy a Lista első két szereplője, hiszen ő is
        éppúgy benne volt a Játékban. Nem szabad életben maradnia. Egy gyilkosnak
        mindig meg kell halnia. Egy olyannak, aki kioltotta más ember életét, már
        nem kaphatja meg azt az ajándékot, hogy tiszta szívvel élhessen, mert a
        mocsok... a vér nemcsak a kezére, hanem a lelkére is tapad. És amelyik lelken
        sok a vér, az semmivé válik, mert azt nem lehet lemosni már soha többé, mint
        ahogy az emlékezetből sem lehet kitörölni.
             Naya összepréselte az ajkát, és oldalra fordította a fejét. Talán mégsem
        kellett volna...
        – Naya, segíts nekem, kérlek! – Brian most már hangosan felzokogott. – Nem
        akarok meghalni... Sajnálom, sajnálok mindent, amit tettem! Kérlek!
             James kérdőn nézett a lányára. Látszólag dühös volt rá, amiért ennyit
        tétovázik a válasszal.
        – Öld meg – szaladt ki egyszer csak a száján, miközben egyenesen Brian
        szemébe nézett. – Azt akarom, hogy öld meg!
             – Mi? Naya, ne, kérlek! – kiáltott fel Brian, és vadul ficánkolni kezdett. –
        Jóvá teszem a hibáimat, ígérem! Kérlek, ne! Nem akarok meghalni!
             Nem, nem, nem, a fenébe is! Brian nem akart meghalni, és az életéért
        bármit odaígért volna. Mi lesz édesanyjával nélküle? Mi lesz Michaellel, ha ő
        most elmegy? Nem, te jó ég, hiszen Michaelnek is meg kell halnia akkor. Ha
        ez az őrült kinyírta Zacet és Sidonyt, most meg őt is, akkor ezek szerint a
        mostohatestvére is sorra fog kerülni. Ezt pedig nem engedheti! Meg kell
        mentenie Michaelt! Neki semmi köze nem volt, csak egy tizenéves, akit
        belerángattak ebbe a szarságba. A kurva életbe is! Ez nem kellett volna
        megtörténjen! Ennek nem így kellett volna megtörténnie! Jó, részeg volt,
        drogozott, és fogalma sem volt, mire vállalkozik, mikor rábólintott Robert
        ötletére. Egyáltalán mondta valaki, hogy ez Naya halálának a lényege? De
        már megbánta, de még mennyire!
             – A halált hogyan teszed jóvá, Brian Henderson? – James hangja gúnyos
        volt, és közelebb lépett, majd egy darabka szikszalagot ragasztott a szájára.
        Brian továbbra is a köteleitől próbált megszabadulni, ám hiába feszegette, a
        csomók nem engedtek. A kötél durván felszakította a bőrt a csuklóján, és már
        a húsba vágott, felszakítva az ütőereket is.

        362
   359   360   361   362   363   364   365   366   367   368   369