Page 367 - A sírból üdvözöl
P. 367
éjszakára? Itt valami hibádzott. Ha ő is tette, sejthette volna, hogy rájön az
igazságra, és akkor megöli. Downton pedig okosabb volt annál, hogy az
életével játsszon, ha nem muszáj neki. És azzal, hogy leégett a háza, még nem
azt jelentette, hogy abba is fogja hagyni, amit már elkezdett, ezt pedig a vén
kecske is nagyon jól tudta. Downton sokkal több mindent tudott, mint ő azt
remélni merte. Akár volt kulcsa a házhoz, akár nem, most már tudta, hogy az
öregnek semmi köze nem volt a ház leégetéséhez. És talán a bérgyilkosokhoz
sem, de az utóbbiban még nem volt teljesen biztos.
Vajon akkor baleset okozta a kárt?
Nem, baleset semmiképp sem lehetett, erről az opcióról hamar le is
mondott. Ugyanis ő sosem hagyta el úgy a házat, hogy meg ne bizonyosodott
volna a biztonságról, minden szempontból. Ráadásul gyanús volt számára az
is, hogy ez pont most történt meg, mikor annyira összekavarodott minden.
Ezek szerint valaki tényleg felgyújtotta...
Vajon az lehet a tettes, aki a bérgyilkosokat is ráküldte? Ezt már sokkal
valószínűbbnek tartotta. Valaki ezek szerint nagyon bosszút szeretne állni, és
mindenképp a halálát kívánja. De ki? Ki lehet egy olyan ellenség, akit még ő
sem ismer? Vagy talán ismeri, de nem tudja, hogy ő az? Nem, ez így nem jó;
túl sok a kérdés, és egyre sincs válasz. Valaki megbolygatta a rendszerét, és
az, aki ezt tette, hihetetlenül jó játékos volt. Ennek pedig nem szabadott
volna megtörténnie. Ez most Naya játéka volt, nem másé, itt csak ő az
egyedüli jó játékos, ám úgy látszik, most akadt egy vetélytársa, aki úgy
döntött, beleszól ebbe az egészbe.
Naya dühös volt.
Nem tudta, ki az, aki lassan kezdte tönkretenni a dolgait, ez pedig zavarta.
Szálka volt a lelkén, egy mély seb, amely minduntalan felszakadt és vérzett.
Nem hagyhatja, hogy ez megtörténjen! Meg kell bosszulnia, hogy valaki az
útjába mert állni. Mert a Narrowayek bosszúállók.
Hirtelen a füst is eszébe jutott.
Az a kislány a temetőben és az a telefonhívás is figyelmeztette őt, hogy
vigyázzon, mert kezdődik a füst. A francba, figyelnie kellett volna! De honnan
tudhatta volna, mit jelöl ez a semmitmondó szó? Hogy is mondta Anja? Vér,
füst és föld. Igen, így volt... Hogy kezdődni fognak a dolgok, mint ahogy
elkezdődött a vér és a füst is... De akkor mit jelentsen ez? Most a föld fog
következni? És az vajon mit jelöl? Nem, ez túl sok volt... Túl sok kérdés volt,
365

