Page 370 - A sírból üdvözöl

– Mit tud maga a családomról a jelmondaton kívül?! Nem ismeri a
Narrowayeket, nem tudja, hogy amire esküsznek, azt mindig meg is teszik!
– Tudom, hogy úgysem bántanál.
– Azt hiszi? – Naya a mellkasa elé fonta a karját, és úgy bámult rá,
miközben érezte, hogy ölni lenne képes. Nem is kellene sok idő, csak néhány
perc, és Downtonnak kétszer akkor seb lenne a mellkasán, mint amekkora a
szíve.
– Szeretnél enni valamit? – folytatta kedvesen Downton, majd az egyik
üres, asztal melletti székre mutatott. – Készítettem neked is omlettet.
– Én aztán nem fogok enni a maga mocskából. Ki tudja, hogy
megmérgezte?
– Nem erősségem a mérgezés – válaszolta a férfi. Az arcizma sem
rándult a sértegetésre. – Gyere, ülj le inkább, és egyél. Rád fér, elég sovány
vagy.
– Nem érdekel, hogy nézek ki.
– Gondolom, ezt te sem hitted el magadnak.
– Kit érdekel, mit hiszek, és mit nem? El akarok menni innen. Azt
akarom, hogy engedjen ki! – sziszegte a nő. – Nem vagyok rab, hogy a maga
börtönében üljek!
Downton csak felsóhajtott, de a mosolya továbbra is megmaradt;
mintha szórakoztatta volna a nő idegeskedése.
Naya szívesen letörölte volna egy istenes nagy pofonnal.
– Én is sok mindent akarok, de az én kívánságaimat sem teljesíti senki.
Szóval, ha lennél olyan szíves, akkor kérlek, foglalj helyet, és kóstolj bele a
reggelibe. Hidd el, én is ugyanezt ettem meg, és nem haltam bele.
Az öreg a szék felé intett, majd egy jó nagy adag omlettet tett ki az egyik
üres tányérra. Ám Naya továbbra sem foglalt helyett, még mindig az ajtónak
vetett háttal méregette a férfit, majd a tekintete lassan végigsiklott a
konyhán is. Mint minden ebben a házban, ez is öregember jellegű volt, habár
be kellett látnia, Downtonnak volt ízlése. A kopottas, régi bútorok
hangulatosan helyezkedtek el a fal mellett, a tűzhely mellett katonás
rendben helyezkedtek el a poharak és a tányérok, mellettük egy hervadozó,
vázába helyezett rózsa hullatta a szirmait.
Naya erre felmordult, majd kelletlenül helyet foglalt, és ellenségesen meredt
az ételre. Nem akarta bevallani magának, ám már valóban nagyon éhes volt,

368