Page 366 - A sírból üdvözöl

* * *

Naya egész éjszaka egy szemhunyásnyit sem aludt, csupán a kopott
matracon feküdt, összegömbölyödve, és egyenesen a sötétségbe bámult,
miközben mindvégig az elmúlt eseményeken elmélkedett.
A mellkasára hatalmas súly nehezedett, amely szinte már összeroppantotta a
csontjait, és ez az elviselhetetlen fájdalom egy pillanatra sem enyhült. A szíve
kétségbeesetten dobogott, mintha ki akart volna szabadulni a börtönéből,
hogy egyenesen a tenyerébe essen. Naya azt se bánta volna; ha tehette
volna, a saját kezével vájta volna ki onnan, hogy aztán apró darabokra
szaggassa.
Fájt, olyan borzasztóan fájt a veszteség, mint még soha semmi. Abban a
házban őrizte az apja emlékét, és most, hogy semmivé lett, Jamest is sokkal
távolabb érezte magától. Mintha nem három éve, hanem sokkal hosszabb
ideje lenne halott. Minden kötelékét az apjával szétmarta a tűz, füstté és
hamuvá lett, ahogy az emlékei is lassan elporladtak.
A falak megőrizték őt; a repedésekbe beszivárgott James illata, a hangja,
mindene. Régen, amikor elviselhetetlenül fájt a hiánya, Nayának elég volt
bemenni az apja szobájába, leülni az ágyára, megérinteni a falat, és James
máris ott volt vele. Érezte az illatát, az érintését, hallotta a hangját, amint a
nevét mondja. Olykor még el is mosolyodott, ám ahogy kinyitotta a szemét
és elhúzódott a faltól, ismét egyedül maradt a mérhetetlen gyászával. És
most, hogy már a falak is leomlottak, James emléke is tovatűnt – immáron
minden szempontból.
Pedig mennyi titkot őrzött az a ház! A dédnagyapja, a nagyapja titkai
összekeveredtek James titkaival, és végül az övéivel is. A ház pedig mindig
megőrizte ezeket a titkokat, de most elvesztek...
Naya a matracba temette az arcát, és elfintorodott, ahogy beszívta annak
poros szagát.
Még mindig nem tudta elhinni, hogy az elmúlt órák eseményei tényleg
megtörténtek, és pont vele. Miért? Miért pont ő volt a célpont?
Aztán eszébe jutott Downton. Vajon mennyi az esélye annak, hogy az
öreg tette? Nem sokra becsülte az életét ezek szerint, ha ujjat mert húzni
vele... Kétség kívül félt tőle, ebben biztos volt, hiszen ki ne félne egy
Narrowaytől? Akár bosszúból is tehette, ám akkor miért fogadta volna be ma

364