Page 407 - A sírból üdvözöl

Nem állt szándékában visszamenni arra a helyre, ahol a legrosszabb emlékei
történtek, és ahol nemrég kénytelen volt néhány napot eltölteni. Ehelyett
zokogva szorította magához a vérző kezét, a nyomozó pedig dühösen az
elsősegélydoboz után sietett, majd pedig ellátta a sebeket, és gondosan
bekötötte. Ezután pedig óvatosan letörölte az egyik könnycseppet, amely
éppen akkor gördült le az arcáról.
Naya megérintette az arcát, pont ott, ahol Paul jéghideg ujja is
végigsimított rajta. Felsóhajtott, és megborzongott. A nyomozónak mindig
hideg volt a keze, akárhányszor csak egymáshoz értek, ezt pedig nagyon
furcsának találta.
Hirtelen eszébe jutott a temetőben levő sír, aminek a sírkövébe a Paul
Cooper nevet vésték. Ezt valahogy furcsállta, ahogy azt is, hogy miért lett
olyan sietős a férfi útja akkor, amikor együtt megálltak a sír előtt. A nyomozó
mintha nem akarta volna, hogy ő lássa az apja sírját. Ennyire megviselte
volna a halála?
Azonban nem csak ez az egy dolog volt az, ami eszébe jutott. Edward. Ez
a név nem hagyta nyugodni. Nem ezt a nevet mondta Paul az egyik
beszélgetésük alkalmával? De igen. Paul apja Edward Cooper volt, Edward
testvére pedig Paul. De ha abban a sírban a nyomozó nagybátyja fekszik,
miért mondta azt, hogy az apja az? Miért hazudott volna?
Nayát ez különösképpen nagyon zavarta. Felült az ülésen, és megpiszkálta az
egyik sebét, ami már lassan kezdett összeforrni. Azonban most újra
felszakadt, és a vér lefolyt a tenyerén, majd pedig lecseppent a nadrágjára is.
Erre már felszisszent, és a kötéssel felitatta a lecseppenő vért, ám a fájdalom
sokkal inkább kellemes volt, mintsem kínzó. Ez azért már nem lepte meg,
hiszen napról napra ugyanazzal nyugtatta magát: megérdemeli.
Megérdemlimegérdemli... Annyi rosszat tett már, annyi fájdalmat okozott
másnak, most ő volt a soron. Most neki kell fájjon. És ahogy James is mondta:
ha fáj is, hát csendesen fájjon. Így hát csendben is maradt. Mindig.
Tudta, hogy megint ostobaságot csinált, hiszen türtőztetnie kellett volna
magát. A fenébe is, nem kellett volna összetörnie azt a poharat! Tény, hogy
sosem volt könnyű Jamesre gondolni, nemhogy beszélni róla, és ez teljesen
felzaklatta őt. Dühös volt az apjára, mert aznap reggel elment, mert nem
tudott megmenekülni, mert meghalt... Mert ő itt kell továbbra is éljen, ebben
a világnak nevezett mocskosságban, ahol mindenki kezére vér tapad, ahol

405