Page 412 - A sírból üdvözöl

és hogy miattam vesztettél el mindent, ami jelentett neked valamit. – Látta,
hogy a húga közbe akar szólni, de erre csak megrázta a fejét. – Ne, hagyd,
hogy befejezzem. Én is vesztettem, nem is olyan keveset, és teljesen
tönkrementem miatta. De te erős voltál, és még ha nehezen is, de túltetted
magad rajta, mondhatni, teljesen egyedül, és ezért csak csodálni tudlak. Te
vagy a legbátrabb ember, akit valaha ismertem, Samantha, és ha eddig
sikerült, továbbra is el tudod viselni a fájdalmat. Ki fogsz tartani, ha másért
nem is, hát akkor magadért, és... értem.
Samantha arcán lefolyt egy újabb könnycsepp. Elfordult, hogy a férfi ne
láthassa az arcát.
Paul csendben várt. Zsebkendő zizegését hallotta, majd halk csuklást, és
mikor a nő visszafordult, csak ennyit mondott:
– Köszönöm.
Paul felé nyújtotta a kezét, és immár ketten, kézen fogva folytatták az
útjukat Daniel sírja felé.

* * *

Naya hirtelen azon kapta magát, hogy fuldoklik.
A könnyeitől nem kapott levegőt, az elfojtott bánat és csalódottság hatalmas
gombócként fojtogatta, és hiába próbálta, nem tudta lenyelni.
A könnyei lefolytak az arcán, elhomályosítva a látását. Érezte, hogy nem bírja
tovább, hogy most azonnal meg kell szabadulnia mindentől, mert ha nem
teszi, akkor bele fog halni.
Bele fog halni a fájdalomba, a gyászba, a szomorúságba, a nyomorúság
gondolatába... Bele fog halni James elvesztésébe.
Mert most ez történt; elvesztette az apját, azt az embert, akiről azt hitte,
hogy ismeri, és akit annyira szeretett, hogy nem vette észre, kicsoda is
valójában. James egy gyilkossá vált a szemében. Egy hidegvérű gyilkossá, aki
élvezettel ölte meg a legjobb barátait. Azoknak a barátoknak titulált
embereket, akik nemrég az ő halálát is akarták.
Nem, ez neki sok volt... Messzemenően sok, képtelen volt feldolgozni.
Brian Henderson lecsupaszított holtteste még mindig elevenen élt az

410