Page 414 - A sírból üdvözöl

ellenállni, képtelen volt rá.
– Azonnal hagyd abba, Naya, hallod?! Hagyd abba! – James hangja törte át
az agyára telepedő ködöt. – Most azonnal köpd ki azokat a gyógyszereket,
vagy én magam öllek meg, és abban nem lesz köszönet!
Naya a szájára tapasztotta a kezét, a szeme kidülledt, és csak a fejét
rázta.
– Nem, nem, nem! Hagyj békén, tűnj el... Tűnj innen!
James azonban nem mozdult. Naya hangokat hallott, a férfi beszélt
valakihez, idegesen hadart, aztán megfogta a kezét, és többre már nem
emlékezett.
Édes halál volt. Tetszett neki, jobban, mint bármi más ezen a világon.

* * *

A kapu zárva volt, ahogy Naya megállt előtte.
A nehézkes vaskilincs meg sem moccant, ahogy megpróbálta lenyomni, és
hiába lesett át a rácsokon, semmit sem látott, csak a halvány lámpák fényét,
amik az ösvényt szegélyezték.
Dühösen megmarkolta az egyik rácsot, és megrántotta a kaput, azonban az
továbbra sem mozdult meg. Mintha itt minden teljesen mozdulatlan és
hangtalan lenne. Naya ezért is gyűlölte ezt a helyet annyira, most azonban
szükségét érezte, hogy bemenjen. Be kell mennie minél hamarabb.
Hosszú sóhaj szaladt ki a száján, és végigmérte a kerítés többi részét. A
hegyes végű, magas rácsok zord őrökként álltak, lehetetlenné téve, hogy
bárki átmásszon rajtuk. Ismét felnézett a vaskapura, aminek a tetejére egy
mondatot véstek: Tisztátalan lelkek nem léphetnek e szent helyre. Naya nem
tudta elfojtani a mosolyát. Vajon neki mennyire tiszta a lelke? Vajon
mennyire tépázta meg a sok mocsok és vér, ami mindeddig rátapadt?
Megválaszolatlan kérdések voltak ezek, és ha választ is kaphatna rájuk, akkor
sem akarta tudni. Így is fáj neki, tűzként égette a húsát minden egyes
elkövetett bűn, szabadulni pedig képtelenség volt. Nem is bánta; már amúgy
sem bánt semmit sem.

412