Page 444 - A sírból üdvözöl

– Jöjjön, Naya – intett neki a nyomozó, majd megragadta a karját, és
maga után húzta.
Amint kiértek, Faith Peterson becsapta az ajtót, elfordította a kulcsot, majd
leoltotta a villanyt, és már ott sem volt. Egyenesen a bolt fölötti lakásába
rohant, mintegy menedék után kutatva.
– Mi volt ez? – kérdezte meglepetten Naya, ám a férfi tanácstalanul a
hajába túrt. Látszólag dühös volt amiatt, hogy nem kapta meg azt, amit akart.
– Nem tudom – mondta csalódottan, és végigmérte az épületet. – Pedig
sokkal normálisabb volt ezelőtt néhány nappal. Együttműködött, és nem volt
ellenvetése…
– Az is lehet, hogy csak rossz napja van.
– Ó, nem. Ismerek embereket, akiknek csak rossz napjuk van, és
embereket, akik félnek. – Itt tartott egy kis szünetet. – Nem megyünk tovább
addig, míg Ms. Peterson nem beszél többet. Mert látszólag tud valamit. A
félelem és a titkok néha képesek irányítani nemcsak az ember
gondolkodását, hanem a viselkedését is. Faith Peterson pedig rettegett a
titkaitól...

* * *

Forró éjszaka volt. Legalábbis Bobby mindegyik éjszakát fülledtnek
érezte, még télen is. Folyton átizzadta a ruháit, még akkor is, ha éppen csak
ült az asztal mellett, régi újságokat olvasgatott és evett, miközben régi
zenéket hallgatott még a hetvenes évekből. Bobby imádta a zenét. Az apja
zenész volt, és a legnagyobb művész is eltörpült mellette, hiszen ismerte a
hegedű minden titkát. Munkája nem volt, olykor esküvőkön és mulatságokon
hegedült némi pénzért, de legtöbbször az út mellett állva zenélt, és a
hangszertokba várta az adományokat. Szép összegeket gyűjtött így, de volt,
mikor alig néhány apró vetettek abba az átkozott tokba.

Bobby is zenész akart lenni. Minden tehetsége megvolt hozzá, de aztán az
apja meghalt, és neki kellett eltartania a beteges anyját és a testvéreit. Nem
kapott máshol munkát, csak a templom körül takarított, majd a plébános

442