Page 449 - A sírból üdvözöl

Hazugság és árulás

Paul és Naya gyanakodnak, a gyilkos furcsamód mindenhol ott van, és talán
egy áruló is van közöttük...
„Akinek nincs más fegyvere, annak elég megtanulnia, hogyan kell bánni a
szavakkal, és máris erősebb lesz, mint bárki más.”

Két perc.
Paul Cooper ezt mondta neki a telefonba, mielőtt kinyomta volna a hívást. A
hangja mindent elárult az állapotáról; borzasztóan ideges és dühös volt
valami miatt, ráadásul csak úgy köpte a szavakat, mintha minél hamarabb
meg akart volna szabadulni tőlük.
Két perce van ahhoz, hogy beérjen a rendőrségre, hallja? Két perc. Az
irodámban várom.
Nayának ideje sem volt válaszolni, a nyomozó már ki is nyomta a készüléket,
ő pedig fáradtan meredt a kijelzőre, és hirtelen jött dühből az irodája másik
végébe dobta.
Az éjszaka folyamán ért csak vissza a rendelőjébe, ugyanis volt egy kis
elintéznivalója, ami igazán kinyúlt, hosszabbra is, mint tervezte. Éppen ezért
úgy érezte magát, mintha egy szemhunyásnyit sem aludt volna, nem
beszélve arról, hogy a kényelmetlen fekhelye miatt is beletelt néhány órába,
mire sikeresen elaludt. Hiába, az irodai székeket nem alvásra tervezték.
Azonban amikor a telefonja megszólalt, összeráncolta a homlokát. Nayát
nem hívták sokan, ezért a telefonja is ritkán szólalt meg. Néhanapján a
betegei telefonáltak, de barátok és más ismerősök hiányában nemigen
számíthatott hosszú híváslistára. Ám amikor meglátta Paul Cooper nevét
felvillanni a kijelzőn, hirtelen megdermedt. El sem tudta képzelni, mit akarhat
tőle a nyomozó. Eddig sohasem hívta fel, noha megvolt a telefonszáma, de
ha akart valamit, mindig személyesen találkozott vele. És most, hogy Paul
ráparancsolt, hogy azonnal menjen be hozzá, kissé vonakodott a dologtól.
A rendőrség valóban nem volt egy barátságosnak kinéző hely, mint
ahogy azt Paul Cooper is megmondta neki. Itt nem biztonságos – sziszegte
egyszer a fülébe, mikor kivezette a labirintusból. – Óvatosan a szavakkal,

447