Page 538 - A sírból üdvözöl

leguggolt, és felkapkodta az előbb még szétszóródott lapokat, és a
mellkasához szorította. A szíve olyan hevesen vert, mint még soha. Igen,
igen, igen! Emlékezett a másolatokra, csakhogy már fogalma sem volt, hová
rejtette őket. Az eredeti papírokat mindig nagy becsben tartotta, úgy
vigyázott rájuk, akár a szeme fényére, másolatot pedig csak a biztonság
kedvéért csinált... Lám, lám, a dolgok, amiket nem keres az ember, de mégis
szüksége van rá, megkerülnek maguktól is.
Naya megengedett magának egy halvány, elégedettséggel teli mosolyt,
és olyan erősen szorította magához a papírköteget, mintha az élete múlna
rajta. Eddig ideje sem volt rajtuk gondolkodni, és most...
Naya egész életében mást sem csinált, csak kutatott. Egy olyan dolog
után, amire elég volt csak gondolnia, és máris bizseregni kezdett tőle a
mellkasa, a szíve pedig úgy dobogott, mintha ki akart volna ugrani a helyéről.
Tudta, hogy sokan ostobaságnak gondolnák azt a megrögzöttséget és
elszántságot, amivel ő a Kulcsot kereste. Sőt, sokan már nem is hittek benne.
Csakhogy ő hitt. Minden egyes porcikája remélte a létezését, és azt tette,
amit a felmenői is: kereste. Nem érdekelte, ha mások gyerekmesének
titulálták az oly sok éves legendát, amelyek még ma is járták az utcákat,
elcsábítva az embereket.
Nayának kellett a Kulcs. Nem érdekelte, ha mások is éppannyira
ragaszkodtak hozzá, mint ő, neki csak az számított, hogy megtalálja. Bármit
képes volt megtenni érte, csakhogy megszerezhesse. A francba is, rohadtul
fontos volt neki! Mások pénzre, drága dolgokra és mindenféle szarságra
akarták elhasználni a kívánságot, ebben biztos volt. De nem. Neki másra
kellett. Neki James kellett... És ha megtalálja az Alvóét, akkor vissza fogja
hozni az apját. Igen, ezt fogja tenni... És meg fogja találni, bármibe is
kerüljön.
Lassan feltápászkodott a földről, és a táskájába gyömöszölte a Kulcsról
szóló információk másolatait, majd nekilátott feltakarítani az irodát. Kidobta
az asztalán felgyülemlett poharakat, összeszedte a földön szétszóródott
papírokat, és mindenhonnan letörölte a port, majd jó alaposan
kiszellőztetett. A keze mindvégig borzasztóan fájt. A seb néhányszor
felszakadt, és a kötés teljesen átázott, így kénytelen volt az elsősegélyes
dobozból az összes kötszert felhasználni.
Nagyon remélte, hogy ilyen hosszú kihagyás után még maradt betege,
és senki nem pártolt el máshoz. Tény, hogy régen tartotta az utolsó kezelést,

536