Page 543 - A sírból üdvözöl

– Szia, Naya – köszönt csendesen a férfi, és magára erőltetett egy
kedves mosolyt. – Köszönj szépen, Anja. – Gyengéden megszorította a
kislánya kezét, mire Anja összerezzent, mintha váratlanul érte volna ez a
mozdulat. Halkan elsuttogott egy köszönést, majd az apjához bújt.
Naya továbbra sem tudta levenni a szemét Robertről. Csak meredten
állt, mint aki karót nyelt volna, és hosszasan bámult rá. Az a gyönyörű arc, az
a csodaszép tekintet... Még most is alig hitte el, hogy ilyen sok év után
ennyire elvarázsolja és megbabonázza...
Végül megzabolázta hirtelen feltörő érzelmeit, és nagyot nyelt.
– Üdv, Mr. Griffits – mondta közömbös hangon, habár a szíve olyan vadul
dobogott, hogy félő volt, a férfi is meghallja.
Robert látszólag meglepődött a hivatalos köszönéstől, ám ez Nayát már
egy cseppet sem érdekelte. Anja felé fordult, és kedvesen rámosolygott.
– Örülök, hogy újra találkozhatunk, Anja! Rég nem láttalak.
Anja nem reagált a fogadtatásra, csak felpillantott rá, és a pszichológus
valami furcsát látott felvillanni a tekintetében. Talán... fájdalom?
Csalódottság? Mérhetetlen düh? Naya arcizma megrándult erre, de csak
kinyújtotta a kezét a kislány felé, és az irodája felé intett a fejével.
– Gyere, menjünk be. Apának most biztos van valami dolga, és majd később
érted jön. Mit szólnál, ha játszanánk valami érdekeset?
Anja a feléje nyújtott kézre pislogott, majd az apjára, végül bólintott, és
engedelmesen belecsúsztatta apró tenyerét a Nayáéba. Úgy viselkedett,
mintha fogalma sem lenne, hol van és mi történik körülötte.
– Légy ügyes, kiscsibém, apa nemsokára itt lesz. – Robert lehajolt, és
apró puszit lehelt a lánya fejére, majd Nayára nézett. – Öhm... kikísérnél? –
kérdezte bizonytalanul, és a bejárati ajtó felé intett. – Néhány perc lenne az
egész.
Naya felvonta a szemöldökét. Tudta, hogy valamikor sor kerül erre,
hiszen Robert nem fogja feladni, és minden áron beszélni akar majd vele. Az
a megannyi telefonhívás, üzenet... Csakhogy neki semmi szüksége nem volt
rá. Nem akarta hallani a mondandóját, mert le merte volna fogadni, hogy
nagy része úgyis csak megjátszott hazudozás, olyan szépen és színesen
előadva, mintha egy színházi előadás lenne.
A Listára gondolt és arra, hogy mit ígért. Már csak két monogram van rajta...
Nem kell sok, és áthúzhatja azokat is, James pedig, még ha fentről is, de
végre büszke lehet rá.

541