Page 545 - A sírból üdvözöl

– Ha történt is volna, nem hinném, hogy te lennél az első, akinek az
orrára kötném a problémáimat.
Robert ismét sóhajtott, és elfordította a fejét. Olyan arcot vágott,
mintha éppen egy bonyolult szóra gondolna, ami sehogy sem jut eszébe.
Naya ilyenkor mindig egy óvatos csókkal törölte le a gondterhelt
arckifejezést, most azonban csak némán állt előtte, és összefonta a karját a
mellkasán.
Fogalma sem volt, mit mondhatna még. Úgy érezte, mintha teljesen
kiüresedett volna, és nem maradt volna benne semmi sem a mérhetetlen
fájdalmon és gyászon kívül. Elég volt ránéznie a férfira, és újból elözönlötték
az elméjét a Játék éjszakájának képei, amik elől hiába menekült, képtelen
volt megszabadulni tőlük. Aztán eszébe jutott, hogy míg ő az élet kínjai miatt
kesergett, addig Robert új életet kezdett valahol máshol, valaki mással.
Összeházasodott és gyereke született, ő pedig ezalatt végigszenvedett
megannyi kezelést, elvesztette az apját is, és nem maradt semmije és senkije,
akihez egy szemernyit is kötődött volna. Úgy cipelte hátán a múltját, mint
terhet, amelyet sosem volt képes lerakni magáról. És ami a mai napig
kísértette őt...
– Meg tudod őt gyógyítani? – kérdezte egyszer csak a férfi, és
reménykedve az iroda ajtajára pillantott, majd esdeklőn Nayára nézett, aki
erre összepréselte az ajkát.
– Megpróbálok mindent, amit csak tudok, de ígérni nem ígérhetek
semmit – mondta. Lám, lám... Oly sok évvel ezelőtt még ő maga szenvedett a
gyereke miatt, most pedig Robert irányába fordult a kocka, és neki jár a
fájdalom. Micsoda véletlen egybeesés! Mintha a sors szánt szándékkal akarta
volna így, ennek pedig csak örülni tudott.
Robert zavartan a hajába túrt.
– Nem tudom, mi történik velünk, Naya... – kezdte halkan, és nagyot nyelt. –
Anja teljesen megváltozott, már nem is önmaga, és fogalmam sincs, miért
történik ez vele. Lassan már azt sem tudom, én ki vagyok. És Emily is... már ő
sem olyan, mint régen. Én pedig tanácstalan vagyok, nem tudok mihez
kezdeni, mert még azt sem tudom, mi folyik itt! Kérlek, mondd, hogy segítesz
Anján... bár rajta... Nem tudom elviselni, hogy így kell lássam őt.
Naya erre a kijelentésre úgy érezte, mintha a férfi hideg vizet öntött
volna a nyakába. A testét kirázta a hideg, ahogy a halott fiára gondolt. Olyan
pici volt, szinte teljesen elveszett a karjában, és ahogy fogta, nem is hitte el,

543