Page 69 - A sírból üdvözöl
P. 69
– Sokkot kapott, ráadásul, úgy vélem, nem pihent eleget a kórházban
sem. Szeretné, hogy itt maradjak? El tud boldogulni, ha magára hagyom?
Naya a nyomozóra nézett. Még mindig szédült, ám valamiképp mégis
tisztán látta a férfi arcát. Paul Cooper arca úgy ragyogott, mintha nem is
ember, hanem angyal lenne. A vonásai egyenletesek és élesek voltak, a
szemei feketén csillogtak, a nő aggodalmat olvasott ki a tekintetéből. És Naya
ebben a percben úgy érezte, hogy még soha életében nem látott nála
jóképűbb és vonzóbb férfit. Legszívesebben átkarolta volna a nyakát, és
finoman megcsókolta volna, hogy érezhesse a nyomozó vörös ajkainak ízét.
Aztán meglátta a férfi szárnyait is. Az egyik fekete, a másik fehér volt, és
olyan hatalmasok voltak, hogy betöltötték az egész szobát. Naya egészen
aprónak érezte magát az angyal mellett, és tudta, hogy sosem érhet fel
hozzá, még annyira sem, hogy bár megízlelje a csókját. És Naya azt is tudta,
hogy ebben a pillanatban csak képzelődik, és hogy szüksége van a
gyógyszereire...
– Sajnálom, hogy miattam lőtték meg a karját – motyogta, majd
elengedte az ajtófélfát, amibe eddig kapaszkodott, és egyszerűen
összecsuklott.
67
